Hírek
2012. Február 24. 14:11, péntek |
Belföld
Forrás: STOP / MTI
A kommunizmus áldozataira emlékeznek holnap
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából Budapesten a Terror Házánál tartanak állami megemlékezést szombaton - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).
A kormány szombaton 10 és 18 óra között az Andrássy út 60., azaz a Terror Háza Múzeum előtt várja mindazokat, akik az emlékezés mécseseit kívánják elhelyezni a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére - áll a KIM közleményében.
A múzeumnál 16 órától Hende Csaba honvédelmi miniszter, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója és Balás-Piri László, a Kelet-és Közép-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke mond beszédet. A megemlékezésen bemutatják Ákos új klipjét, és fellép Váczi Eszter énekes, dalszerző is.
A KIM közlése szerint az emléknap alkalmából szombaton egész nap ingyen látogatható az idén tízéves Terror Háza Múzeum, amely az elmúlt évtizedben több mint négymillió látogatót fogadott. Délelőttől a már előre bejelentkezett látogatói csoportok tárlatvezetéséhez ismert művészek csatlakoznak. A rendhagyó tárlatvezetésen Bársony Bálint zenész, valamint Laklóth Aladár, Kautzky Armand, Fazekas Andrea és Gubik Ági színészek személyes, családi élményeikről is beszélnek, hogy a fiatal korosztály közvetlenebb képet alkothasson a kommunizmus időszakáról.
2000 óta, az első Orbán-kormány döntése alapján tartják február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Azért ez az emléknap dátuma, mert 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát.
A KIM közleménye szerint a kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra, Kelet-Európában egymillióra becsülik. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által, jóval többre tehető ugyanakkor azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított - hangsúlyozza a minisztérium közleménye.
MTI / STOP
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 21. 12:17, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között
Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között, a két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is
2024. Május 21. 10:06, kedd | Belföld
Hét jármű ütközött az M7-esen Budapest felé Törökbálintnál
2024. Május 21. 10:02, kedd | Belföld
Éjfélkor jár le az szja jóváhagyásának határideje
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.
2024. Május 21. 06:00, kedd | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
Segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát hétfőn - közölte a rendőrség a police.hu-n.