Hírek
2017. Február 06. 14:24, hétfő |
Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu
A tervezett kerékpárútról egyeztettek a polgármesterek
A Siófok és Pécs között 2019-re megépülő kerékpárútról egyeztettek az érintett polgármesterek Tamásiban a napokban.
A Dombóvárt is érintő fejlesztést nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette a kormány.
Ádánd, Szabadhídvég, Felsőnyék, Fürged, Nagykónyi, Pári, Dombóvár és Tamási vezetői is jelen voltak a megbeszélésen, amelyen Porga Ferenc, utóbbi település polgármestere kiemelte, a beruházással az országos kerékpárút-hálózathoz szeretnének csatlakozni. Ami turisztikai szempontból is előnyös lenne - tette hozzá.
Sík terepen, zöld övezetben és a vasúti töltés mellett haladna végig a nyomvonal. A szakmai tárgyaláson elhangozott az is, hogy a tervezett kerékpárút mentén található elhagyott épületeket hasznosítani lehetne, hogy majd az arra tekerő bringásoknak legyen hol megpihenniük.
A Siófok-Dombóvár (84 kilométer) és a Dombóvár-Pécs (52 kilométer) kerékpárút 2019-re épülne meg a tervek szerint. Az ötletgazda Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere, aki elmondta: az eredeti elképzelés még az volt, hogy Eszékig érne a bringaút. Hozzátette: a koncepció lényege viszont továbbra is az, hogy a biciklisek 40-50 kilométerenként megállva fürdőt, látványosságot vagy valamilyen pihenőhelyet találjanak maguknak. Szerinte miután az érintett városok, így Siófok, Dombóvár és Pécs is vasúti csomópont, ez is segíthet abban, hogy akár az ország távolabbi részeiből is érkeznek majd a kerékpárosok.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

