Hírek
2016. Március 12. 16:37, szombat |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Forgalomkorlátozások Tolna megyében március 15-én
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a 2016. március 15-ei megemlékezések biztosítása miatt az alábbi forgalomkorlátozások lépnek életbe több megyei településen.
A rendőrség Szekszárdon a Bezerédj utcát a Béla térnél teljes szélességében lezárja. A forgalomkorlátozás 9 óra 30 perckor kezdődik és 12 óráig tart.
Tolnán a Bajcsy-Zsilinszky utca, valamint a Szent István tér közötti útszakaszon 10 óra 45 perc és 12 óra közötti időben félpályás útlezárásra számíthatnak a közlekedők.
A rendőrség Tamásiban a 65-ös számú főút városközponti szakaszán 18 óra és 18 óra 20 perc közötti időszakban az utat teljes szélességében lezárja, a közlekedőket a párhuzamos utcákra terelik.
Bonyhádon a Zrínyi utcában 11 óra 30 perc és 12 óra 30 perc közötti időben az egyenruhások az egyik sávot lezárják, valamint a Zrínyi utca és a Bartók Béla utca kereszteződésében a forgalmat rendőrök irányítják.
Pakson 9 óra és 11 óra 30 perc közötti időben a rendőrség teljes útlezárást rendelt el a Szent István térre a Deák Ferenc utca irányából, valamint a Kossuth Lajos utca és a Dózsa György út kereszteződésében a Szent István tér irányába.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a járművezetőket, hogy az ünnepnapon türelemmel, valamint fokozott figyelemmel közlekedjenek a forgalomkorlátozással érintett útszakaszokon.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.