Városlista
2025. december 7, vasárnap - Ambrus

Hírek

2013. Április 27. 22:15, szombat | Helyi
Forrás: MTI/Fotó: Bodó Ákos, pecsma.hu

Jó ember-díj - Bodó Imre az idei kitüntetett

Jó ember-díj - Bodó Imre az idei kitüntetett

Bodó Imre dombóvári agrármérnök kapta idén az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított Jó ember-díjat, az elismerést szombaton adták át Pécsváradon.

A kitüntetett méltatásakor elhangzott: a díjat és azzal együtt Judit Hagner, Németországban élő magyar szobrász simogató emberi kezet mintázó alkotását a művészetek pártfogásával, társadalmi szerepvállalásával érdemelte ki.
Bodó Imre fő hivatása mellett évtizedek óta helytörténészként tevékenykedik. Létrehozta a dombóvári Fekete István Múzeumot, számos neves, de méltatlanul elfeledett ember tiszteletére emléktábla avatását kezdeményezte a városban és környékén.
A díjazott elősegítette szobrok felállítását, kiállítások létrehozását, és civil szervezetek, egyesületek működtetőjeként sokat tett a diákok olvasási kedvének, természetszeretetének erősítéséért.
A Jó ember-díjat idén nyolcadik alkalommal ítélte oda a Káplár László Alapítvány, névadója, az MTI 2003-ban, hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt baranyai szerkesztőségvezetőjének emlékére. Az idei díjazottat kilenc jelölt közül választották ki.
Az elismerés átadását minden évben Káplár László kedvenc virága, a bánáti bazsarózsa virágzásának idejéhez igazítják. Már hagyomány, hogy az ünnepséget követően az újságíró családtagjai, barátai, tisztelői a pécsváradi várból elgyalogolnak a Zengőre, a bánáti bazsarózsák termőhelyéhez.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi

Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!

2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.

2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi

Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!

Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!

2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi

Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!

Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon

2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi

Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli

A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.