Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2011. Május 29. 21:10, vasárnap | Helyi

Közgyűlést tartott a Fekete István Kulturális Egyesület - képgalériával

Közgyűlést tartott a Fekete István Kulturális Egyesület - képgalériával

Megtartotta szokásos éves közgyűlését az 1996. december 10-én alakult és mára az ország minden részéből származó közel százkilencven tagot számláló civil szervezet, amelynek fő célja az ifjúság olvasóvá nevelése. A május 27-i r

A megjelent tagokat Bodó Imre elnök köszöntötte, majd Szabados István tanár, költő közreműködésével emlékeztek meg az egyesület névadójáról. A tavalyi évben végzett munkáról szóló elnöki beszámolót pénzügyi számvetés követe Tösmagi Lászlóné előadásában.

Az idei tervekre rátérve Bodó Imre jelezte, hogy az év történéseit megörökítő emlékkönyvben - mely már a tizenötödik lesz a sorban - szeretnének minden egyesületi tagot bemutatni azzal, hogy néhány sort és egy fotót jelentetnek meg róluk. Egy felvetésre igennel szavaztak a megjelentek egy bakócai kirándulásra, hogy közösen tekinthessék meg a nagymátéi vadászházat, valamint hogy bejárhassák a Fekete István emlékösvényt.

A tervek ismertetését és megvitatását követően sor került a 2010. évi emlékkönyv bemutatására, melyet az egyesület elnöke később többeknek dedikált. A közgyűlés egyéb felvetések és témák megtárgyalásával ért véget.

Ha az eseményen készül fotókra kíváncsi, kérjük, kattintson az alábbi képre.


Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi

A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás

Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.

2024. Május 09. 07:30, csütörtök | Helyi

Májusi áreső aranyat ér a dombóvári Electro4You üzletben!

Az akció időtartama: 2024.05.09-től 05.21-ig, illetve a készlet erejéig.

2024. Május 08. 09:34, szerda | Helyi

Szúnyoggyérítést végeznek Dombóváron

Dombóvár területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre megelőzés céljából. Majd tervezetten egy hónapon belül megismétlésre kerül.

2024. Május 07. 08:24, kedd | Helyi

Dombóvár egyik legnagyobb sportolójára emlékeztek

Buzánszky Jenő 99 évvel ezelőtt, 1925. május 4-én született Újdombóváron.