Hírek
2014. Június 19. 08:28, csütörtök |
Helyi
Forrás: Viola Kovács
Magyar rekord a Paris-Colmar hosszútávú gyalogló versenyen
426 km gyalog, két és fél nap alatt
Magyar rekord született a Franciaországban megrendezett Paris-Colmar hosszútávú gyalogló versenyen, ahol Czukor Zoltán háromszoros olimpikonunk történelmet írt sportágában.
Ezt a versenyt 1926 óta jegyzik francia honban egyenértékű viadalnak számít a Tour de Francal, aki vezeti a mezőnyt sárga pólót kap, jelezvén ezzel is elsőbbségét. Zoltán ezt a pólót féltávig birtokolhatta.
Hossza az évek során többször is változott az útvonaltól függően. Idén a táv 426 kilométert jelentett, melyet Zoltán 52 évesen, egyetlen magyar indulóként 57 óra 45 perc alatt teljesített. Ez idő alatt mindössze 2-szer pihent, egyszer 218 km után 2 órát, majd 360 km elteltével 5 és fél óra alvás lett jutalma.
A versenyzők hatalmas felhőszakadás közepette rajtoltak Párisból, majd Colmarban már 38 fokos, rekkenő hőség fogadta a célba érőket.
Festői gall tájakon vezetett az út, érintve többek között az ásványvizéről híres Vittelt, valamint a kis ékszerdobozt Kaysersberg városát.
A helyiek mindenütt, napszaktól függetlenül, lehetett éjjel vagy nappal, tapsviharral és hangos éljenzéssel fogadták az elhaladó versenyzőket. A hangulat leírhatatlan volt.
Colmarban, Zoltán negyedikként tépte át a célszalagot, rekordot felállítva ezzel a magyar hosszú távú gyaloglás történetében. Ezt a távot eddig még senki nem tudta teljesíteni ilyen rövid időn belül honfitársaink közül és talán nem is lesz, aki valaha is nyomdokaiba léphet.
Utoljára magyar indulót 1996-ban regisztráltak ezen a versenyen. Szálas Menyhért akkor 42 évesen 10. helyen végzett 70 óra 43 perccel az 520 kilométeres távon.
Az idei megmérettetés nehézségét hűen tükrözi, hogy a 25 limitált indulóból 13-an értek célba mindössze.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.