Hírek
2016. Szeptember 07. 08:17, szerda |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Mustgáz – minden évben áldozatává válik valaki
Az ősz a szüret és ezzel együtt a borkészítés időszaka, e periódus jellemző veszélyforrása a mustgáz.
Évről évre csaknem tucatszor riasztják miatta a tűzoltókat, nem múlik el esztendő tragédia nélkül, tavaly éppen Szekszárdon szedett áldozatot a mustgáz.
A mustgáz tulajdonképpen a szőlő levének erjedése során keletkező szén-dioxid. Ez a gáz színtelen, szagtalan, a levegőnél másfélszer nehezebb, zárt térben a levegőt kiszorítva, a padlótól tölti fel a helyiséget. A szén-dioxid önmagában nem mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt a pincéből, oxigénhiányos állapotba kerül, aki mustgázzal teli zárt helyen tartózkodik. A gáz miatti oxigénhiány szédülést, álmosságot, eszméletvesztést, végül pedig fulladásos halált okoz.A mustgázzal kapcsolatos balesetek a borospincék szellőztetésével, illetve szén-dioxid-érzékelők telepítésével megelőzhetőek.
Alkalmazható a közismert gyertyás módszer is, amikor az ember egy gyertyával a kezében megy le a pincébe. Lényeges azonban, hogy a gyertyát ne a vállmagasságban, előre kinyújtott kezében tartsa a pincébe igyekvő, hanem eressze derékmagasság alá. Ez azért fontos, mert már 10 százalékos szén-dioxid-koncentráció is eszméletvesztést, kis idő elteltével pedig fulladásos halált okozhat, de a gyertyaláng csak 14 százalékos mustgáz-koncentrációnál alszik ki. A legegyszerűbb megoldás egy rúdhoz erősített égő gyertyát tartani lábmagasságban. Ha a gyertyaláng kialszik, akkor nincs elég oxigén a pincében, azonnal el kell hagyni a helyiséget.
Sem a gázálarc, sem a gázmaszk nem nyújt védelmet az oxigénhiányt okozó mustgáz ellen, csak sűrített levegős légzőkészülékben lehet biztonságosan lemenni egy szén-dioxiddal telített pincébe. Ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.
2024. Május 09. 07:30, csütörtök | Helyi
Májusi áreső aranyat ér a dombóvári Electro4You üzletben!
Az akció időtartama: 2024.05.09-től 05.21-ig, illetve a készlet erejéig.