Hírek
2020. Május 03. 09:13, vasárnap |
Helyi
Forrás: TEOL
Tesztelések lesznek Tolna megyében is egy országos felmérés részeként
Dombóvár, Nagykónyi, Tamási és Bonyhád is azon települések között van, ahonnan véletlenszerűen választják ki a lakókat, s végzik el rajtuk a koronavírus tesztet, amennyiben beleegyeznek.
Tolna megyében húsz településen végeznek teszteket a május 1-14. között zajló országos vizsgálatsorozat keretében – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett tájékoztatóból. Az országszerte csaknem 500 település közel 18 ezer lakosát érintő reprezentatív kutatás célja, hogy pontos képet adjon a járvány kiterjedéséről, valamint az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról – közölte a KSH.
A tesztelésen a KSH által vett véletlenszerű kiválasztás alapján, meghívásos módon lehet részt venni. A felvételre kijelölt személyek közvetlen értesítést, felkérő levelet kapnak Ügyfélkapun, telefonos megkereséssel vagy postai úton.
A felmérésben érintettek a felkérő levélben található azonosító segítségével jelezhetik részvételi szándékukat a megadott regisztrációs felületen. A regisztrációt követően minden résztvevőnek ki kell töltenie egy kérdőívet.
Akik előzetesen levélben, telefonon értesítést kaptak és kitöltötték a kérdőívet, azokat meghatározott időpontokban az ország hét régiójában klinikákon, közintézményekben, járóbeteg ambulanciákon és szűrőbuszokban várják majd.
Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről. Az országos tesztelés eredményét várhatóan május második felében hozzák nyilvánosságra.
Az érintett Tolna megyei települések: Bátaszék, Bonyhád, Bölcske, Dombóvár, Dunaföldvár, Fadd, Gerjen, Kismányok, Koppányszántó, Mórágy, Nagydorog, Nagykónyi, Németkér, Paks, Szekszárd, Tamási, Tengelic, Tevel, Tolna, Zomba. A vizsgálatokat megyénkben a Pécsi Tudományegyetem végzi.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.
2024. Május 09. 07:30, csütörtök | Helyi
Májusi áreső aranyat ér a dombóvári Electro4You üzletben!
Az akció időtartama: 2024.05.09-től 05.21-ig, illetve a készlet erejéig.
2024. Május 08. 09:34, szerda | Helyi
Szúnyoggyérítést végeznek Dombóváron
Dombóvár területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre megelőzés céljából. Majd tervezetten egy hónapon belül megismétlésre kerül.
2024. Május 07. 08:24, kedd | Helyi
Dombóvár egyik legnagyobb sportolójára emlékeztek
Buzánszky Jenő 99 évvel ezelőtt, 1925. május 4-én született Újdombóváron.