Városlista
2025. december 7, vasárnap - Ambrus

Hírek

2014. Október 14. 10:44, kedd | Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet

Tornacsarnok avató Kaposszekcsőn

Tornacsarnok avató Kaposszekcsőn

Sportos programokkal avatták fel a felújított kaposszekcsői Sportcsarnokot október 10-én délután

A délután a Tűzlepkék Tánccsoport műsorával kezdődött, majd Csapó Gyuláné polgármester emelkedett szólásra. Elöljáróban köszöntötte a meghívott vendégeket, Zsilinszki Lászlót, az EMMI főosztályvezető helyettesét, Fábián László olimpiai bajnok öttusázót, a MOB Sportigazgatóját, Potápi Árpád országgyűlési képviselőt, Pintér Szilárd Kistérségi Elnököt, aki egyben Csikóstőttös polgármestere is, és Lőczi Lászlót, Jágónak polgármesterét.
Beszédében elmondta, hogy az 1986. november 29-én társadalmi összefogásban felépített épület igencsak rászorult már a felújításra. Akkor a 4 Millió forintba kerülő építkezést a Kossuth Mgtsz és a lakosság finanszírozta. Téglajegyeket vásároltak (1000-2000 Ft-os áron) és társadalmi munkában jöttek dolgozni is. Az elmúlt majd 30 év meglátszott már az épületen, ezért nagyon örültek, hogy sikerült Simicsó István, Potápi Árpád Fazekas Gáspár segítségével 20 millió Ft pályázati pénz nyerni a felújításokra.
Megújult a tetőszerkezet, nyílászárókat cseréltek, hőszigetelést, homlokzati festést végeztek. Kaposszekcső Község Képviselőtestülete 8 millió forintot szavazott meg a vizesblokkok teljes felújítására. Így készülhetett el a kívül-belül megújult, megszépült Sportcsarnok.

Az üdvözlő beszédek után karate bemutatóra került sor, majd az iskolások látványos sorversennyel bizonyították: szeretnek mozogni, szükség van erre a helyre! Majd a budapesti Vasas tornászai tartottak tornászbemutatót. A programot középiskolás lányok látványos fényjátékkal összeállított buzogánygyakorlata zárta.

A sok mozgás után jólesett mindenkinek egy kis harapnivaló, frissítő. A Tornacsarnok előtt az Önkormányzat látta vendégül a megjelenteket.

A délutánt amatőr asztalitenisz bajnokság zárta, ahol aki szeretett volna, megismerkedhetett ezzel a szép sporttal, aki már tudott játszani, látványos csatákon mérhette össze erejét, dönthette el, ki a jobb!

Bízunk abban, hogy a felújított Sportcsarnok sokaknak hozza majd el a mozgás örömét, érezheti a jóleső fáradtságot izmaiban egy-egy rendezvény után!

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi

Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!

2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.

2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi

Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!

Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!

2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi

Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!

Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon

2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi

Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli

A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.