Hírek
2014. Március 25. 05:00, kedd |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Trilliónyi szagot tudunk orrunkkal megkülönböztetni
Egy új kutatás szerint az emberi orr jóval több típusú szagot tud megkülönböztetni, mint az korábban gondolták - írja a Fox News. Eddig mintegy tízezer illatra, szagra gondoltak a kutatók, de úgy tűnik ez a szám jóval nagyobb, eléri az egytrilliót is.
Mindig úgy gondolták, hogy az állatoknak jobb a szaglásuk, az új kutatás szerint azonban ez csupán azért észrevehetőbb, mert ők ezt a képességüket vadászatra, táplálék utáni kutatásra, más állatok elől történő elrejtőzésre, vagy akár társaik felkutatására is használják. A korábban hitt, emberi képesség, miszerint tízezer szagot vagy illatot tudunk megkülönböztetni egymástól, csupán becslés volt, azt senki nem tesztelte le.
Természetesen a több tízezer különböző szag megkülönböztetésének vizsgálata lehetetlen vállalkozás, ezért a szakemberek különböző illatok és szagok kombinációjának felismerését tesztelték, majd ez alapján becsülték meg a tényleges számot.
A szakemberek 128 illatmolekula keverékét készítették el, majd arra kérték az önkénteseket, hogy alkalmanként három üvegben lévő keverék illata közül válasszák ki azt az egyet, ami különbözik a másik kettőtől. Ezt mintegy 260 különböző keverékkel ismételtették meg. Ennek alapján megnézték, hogy mennyi alkalommal tudták megkülönböztetni a szagokat, majd azt becsülték, hogy akár egy trillió különböző szag felismerésére is képes az emberi orr.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Életmód
Kormány-egészség
Hornung Ágnes: ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek
2024. Május 16. 08:25, csütörtök | Életmód
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára
2024. Május 15. 07:53, szerda | Életmód
Bemutatták G. Fodor Gábor Orbán kontra Soros című könyvét
2024. Május 13. 15:41, hétfő | Életmód
Bizonyos elektromos rollerekre is biztosítást kell kötni hamarosan
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.