Hírek
2011. Április 26. 23:54, kedd |
Helyi
Forrás: Magyar Diáksport Szövetség
Az Illyés csapata országos második lett a szellemi diákolimpián
Budapesten, a Magyar Sport Háza Konferenciatermében rendezték meg március végén a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. korcsoportos országos döntőjét. A dombóvári Illyés Gyula Gimnázium Dr. Szenyéri Zoltán által felkészített c
A tanévi versenyekre 65 iskolacsapat nevezett, melyek közül a legjobbak a megyei/budapesti, ill. a Regionális előversenyek után jutottak el a pécsi és a nyíregyházi országos elődöntőkre. A két országos elődöntő I-IV. helyezett nyolc csapat szerzett jogot, hogy részt vehessenek az országos döntőn.
A felkészítő pedagógusoknak köszönhetően a fiatalok magas szintű olimpiatörténeti felkészültségükről adtak számot, melyről elismerően nyilatkozott a zsűri elnöke, Martinek János, a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke, kétszeres olimpiai bajnok öttusázó.
A verseny színvonalát jól mutatja, hogy az első és a harmadik helyezett csapatot csupán négy pont választotta el egymástól, de még a hatodik helyezett is tíz ponton belül volt a győzteshez képest.
Így alakult a végeredmény:
1. Rétság, Általános Iskola - 119 pont
2. Dombóvár, Illyés Gyula Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium - 117 pont
3. Miskolc, Herman Ottó Gimnázium - 115 pont
4. Ófehértó, Ófehértói Általános Iskola és Intézményei - 114 pont
5. Őcsény, Általános Iskola Őcsény - 111 pont
6. Nagykanizsa, Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa - 110 pont
7. Pécs, Janus Pannonius Gimnázium - 104 pont
8. Püspökhatvan, Községi Általános Iskola - 103 pont
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.