Hírek
2012. Augusztus 27. 16:36, hétfő |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság/fotó: Google
Iskolakezdési program a gyermekbalesetek megelőzéséért
Szeptembertől ismét több gyermeket láthatunk az utakon a reggeli órákban
a nyári időszakhoz képest.
A tapasztalatok szerint a tanévkezdéssel sajnos megnő annak veszélye, hogy a gyermekek közúti közlekedési baleset részeseivé válnak, ezért fokozott figyelmet kell rájuk fordítani.
Tolna megyében regisztrált gyalogosbalesetek okai elsősorban a tiltott helyen, valamint a tilos jelzésen való áthaladás. Sok baleset adódik abból, hogy a gyerekek álló járművek mögül kellő körültekintés nélkül lépnek az úttestre. A baleseti veszélyezettség reggel 7-8 óra között és délután 16-17 óra között a legmagasabb.
A szülők feladata – az esetleges balesetek elkerülése érdekében – felkészíteni gyermekeiket a közúti közlekedés szabályaira, valamint veszélyeire, például, hogy mikor léphet a gyalogos az úttestre, vagy mit jelent az elsőbbség. Ha a gyermek egyedül szülői felügyelet nélkül jár iskolába, ajánlott megmutatni a tömegközlekedési járművek megállóhelyét, illetve azt, hogy hol lehet átkelni az útkereszteződésekben. Célszerű olyan útvonalat választani, ahol minimális a kockázata a baleset bekövetkezésének. Amennyiben kerékpárral egyedül közlekednek, akkor nem csak az útvonalak megtervezését ajánljuk, hanem a kerékpár átvizsgálását is, hogy a KRESZ-ben előírt felszereléseket még időben be tudják szerezni. Műszaki állapotuk olyan legyen, hogy a gyermek biztonságosan eljusson az iskolába, majd haza.
A Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a Tolna Megyei Rendőr főkapitányság Közlekedésrendészeti és Autópálya-felügyeleti Osztálya az elmúlt évek tapasztalatai alapján a közlekedési balesetek megelőzésére 2012. szeptemberétől az iskolai tanévkezdéssel újra indítja „Iskolarendőr” programját. Ismét sor kerül az általános iskolák környékének fokozott ellenőrzésére, különös tekintettel a tanítási napok kezdete és befejezése körüli időszakra. 2012. szeptember hónapban egyenruhás rendőrök segítik a gyermekek biztonságos közlekedését.
Fokozott figyelmet fordítanak a gépjárművezetők jogkövető magatartására, így kiemelt ellenőrzésre kerül a biztonsági öv és egyéb biztonsági felszerelések használata, a gépjárművek szabálytalan megállása és várakozása. A gyalogos közlekedés segítése érdekében továbbá részt vesznek a forgalom segítésében a „Suli Police” tagok, akik sárga fényvisszaverő mellényben és tárcsával a kezükben segítik a diákok áthaladását az úttesten /nem irányítják a forgalmat, csak segítik társaik biztonságos áthaladását az úttesten/. Ezt a feladatot főként a hetedikes és nyolcadikos tanulók végzik. A tapasztalatok szerint a diákok nagy odafigyeléssel, lelkesen végzik a feladatukat, a program hatására jelentősen visszaszorul az iskolai gyermekbalesetek száma.
A „Iskolakezdési” program célja a gyermekbalesetek megelőzése, valamint a gyermekek közlekedésbiztonságának javítása. Célunk továbbá, hogy a felnőttek figyelmét felhívjuk arra a tényre, hogy a gyermekek a közúti közlekedés leginkább veszélyeztetett résztvevői, gyalogos és kerékpáros közlekedéskor segítségre szorulnak.
Eredményes tanévet, és balesetmentes közlekedést kívánunk!
Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.
2024. Május 09. 07:30, csütörtök | Helyi
Májusi áreső aranyat ér a dombóvári Electro4You üzletben!
Az akció időtartama: 2024.05.09-től 05.21-ig, illetve a készlet erejéig.